Chapter 2

  2008.01.31. 15:37

2. Fejezet: Titkok

 

 

Kanon kil�pett az ajt�n. Nem foglalkozott azzal, hogy bez�rja maga ut�n. Elindult, b�r igaz�b�l maga sem tudta, merre. Fej�ben Teruki szavai visszhangoztak sz�ntelen�l. Nem �rtette, mi�rt kellett t�rs�nak felemlegetni �T. Mi�rt kellett eml�keztetnie R�? Mi�rt, ha egyszer m�r v�ge lett, lez�rta �s kezdett megnyugodni az eg�sz sz�rny�s�g ut�n? Mi�rt volt sz�ks�g erre?

 

V�g�l egy parkban k�t�tt ki, ahol a legk�zelebbi padra le is dobta mag�t. T�rd�re k�ny�k�lt �s arc�t a tenyer�be temette. Szem�b�l most megeredtek a k�nnyek, �s mint mikor a foly� g�tj�t felszak�tja, �gy folytak le b�r�n a forr� a s�s k�nnyek. Remegett, r�zta a zokog�s �s az eml�kek f�jdalma. De nem tehetett ellen�k semmit, azok, mint az �jjeli, s�t�ts�gben elszabadul� d�monok rohamozt�k meg, sz�tt�pve, sz�tmarcangolva a lelk�t, hogy soha ne felejtse el, ami t�rt�nt. Hogy �r�kk� eml�kezzen r�, mennyire szenvedett. �s amint esz�be jutott minden, �jra szenvedni kezdett, k�ts�gbeesetten, magatehetetlen�l, er�tlen�l. Gyenge volt, nem tudta elz�rni k�nnyeit, nem tudta megakad�lyozni a belsej�ben egyre n�vekv� s�t�ts�get, hogy az mag�ba szippantsa, �s m�ly szakad�kba r�ntsa. Nem tudta elfelejteni, ami t�rt�nt �s annak ellen�re, hogy nem � volt az igazi b�n�s, csak mag�t hib�ztatja m�g mindig.

Hogyan is lehetett olyan vak? Hogyan is nem l�tta meg el�bb? �s � mi�rt tette ezt vele? Mire volt ez vajon NEKI j�? Tal�n NEKI nem is jelentett semmit sem az eg�sz. Tal�n csak egy kaland volt, semmi t�bb, egy fell�ngol�s, egy kis szikra, tal�n m�g annyira sem volt igaz�b�l boldog, mint amennyire mutatta. Mennyi, mennyi mindent �t�ltek egy�tt �s ez lett a v�ge. A legf�jdalmasabb az utols� koncert volt egy�tt. Akkor l�tta �T utolj�ra. Soha t�bb� nem is akarta. Eml�kezett, megint csak eml�kezett, nem tudott m�st tenni, agya m�g a legkisebb ellen�ll�st is visszautas�totta, szabad �raml�st engedve a r�gi, f�jdalmas k�peknek, hogy azok ellepj�k �t, megfojtva, az �r�letbe kergetve, nem hagyva kiutat fogs�gukb�l.

 

Eml�kezett arra a napra. �prilis harmincadik�ra. Arra a napra, amire annyira k�sz�ltek �k n�gyen. Ami a v�ge volt egy eddigi �letnek, hogy ut�na kezdet�t vehesse egy m�sik. Egy �j, egy ismeretlen. Saj�t maga nem igaz�n v�gyott a koncertre. Nem az�rt, mert nem j�tszott sz�vesen, hanem mert a zene, a k�z�s sz�mok, a k�z�s j�t�k olyan eml�keket juttattak esz�be, amik mar�n f�jtak, amik sz�tz�zt�k boldogs�g�t �s felh�tlen j�kedv�t zen�l�s k�zben. Minden egyes perc, amit k�z�sen �t�ltek, amikor nevettek, vagy s�rtak esz�be jutott, f�jdalmasan nyilallva a sz�v�be, jelezve, hogy ezek m�r elm�ltak, nem hozhat�k vissza, hogy semmi nem lesz m�r olyan, mint r�gen. Soha nem mosolyognak t�bb� �szint�n egym�sra, imm�r csak a keser�s�g csillog majd a szem�kben, megszomor�tva �s s�t�t lepelbe vonva azt a csod�s n�gy �vet, amit egy�tt t�lt�ttek. Tudta, hogy mindennek m�r v�ge szakadt, m�r minden megv�ltozott azzal az egy hihetetlen dologgal, ami hirtelen der�lt ki, �s olyan v�ratlanul, hogy senki nem tudott r� felk�sz�lni. Az inform�ci� a f�ldbe d�ng�lte Kanon minden valaha is �rzett rem�ny�t, szerelm�t, vil�g�t. Mint egy hatalmas sz�rnyeteg, egy Shinigami* eltaposta, �s a m�lt k�peit hordoz� �loms�ly� l�b�t m�g rajtahagyta, hadd szenvedjen, hadd vesszen el minden foszl�ny arra, hogy �jb�l rendbe j�jj�n minden. �s Kanon m�r nem is rem�lt. �, azt m�r r�gen nem. Az eset figyelmeztette, hogy nem szabad, s�t szinte tilos megb�zni b�rkiben is. �s � b�zott BENNE. Felt�tlen�l. Mindenf�le felt�tel n�lk�l. Kit�rta el�tte a sz�v�t, a lelk�t, ez m�gis kev�snek bizonyult, ha � ezt tette vele. Elveszettnek �s mag�nyosnak �rezte mag�t, nem b�rta felfogni, mi�rt, mi oka volt r� a m�siknak, hogy �gy t�nkre tegye. Hogy megal�zza, hogy �nbizalm�t pillanatokon bel�l, m�sodpercek alatt a f�ld al� temesse, hogy a sz�v�t, ami eddig szerelmesen dobogott, n�h�ny pillanat alatt a gy�l�let fert�zze meg. Nem �rtette. M�g most sem �rti.

 

Minden annyira sz�pen indult. � kedves volt �s meg�rt�. Olykor szomor� is, de hamar mosolyt csalt az arc�ra egy fekete haj�, csendes, f�l�nk basszusgit�ros. Igen, Kanon r�g�ta vonz�dott HOZZ�. Mag�nak egy id� ut�n tudta csak bevallani, de tagadhatatlanul tetszett neki �. Egy id� ut�n r� kellett �brednie, hogy szerelmes lett. Hogy m�r nem tud m�sra gondolni, percenk�nt esz�be jut, hi�nyzik neki, akkor is, ha �t perce v�ltak csak el. De f�lt. F�lt att�l, hogy � visszautas�tja. F�lt att�l, hogy megut�lja, ha kider�l, mit �rez, f�lt, hogy � elhagyja. T�bb h�tig bizonytalans�gban �lt, rettegve att�l, hogy m�g el nem k�vetett tette milyen hat�ssal lesz majd R�. �m, ahogy a k�nkeserves napok teltek, a szorong�s lassan kezdett eluralkodni rajta. Nem tudott rendesen j�tszani, enni, inni, aludni, egy l�lektelen testt� v�lt, �nmaga �rny�k�v�, egy f�lholtt�, aki csak l�zeng a vil�gban �s az �des megv�lt�st v�rja. Egy napon � megl�togatta. Meg akarta tudni, mi a baja, hogy tudna-e seg�teni. De Kanon nem felelt. Csak n�zte �T, kis�rt szemekkel, remeg� tagokkal. T�bb hossz�-hossz� percig �lltak �gy. Azt�n Kanon f�lelemt�l remeg� ajkai sz�tny�ltak �s egy halk sz�t suttogtak a s�t�t szoba f�lhom�ly�ba. „Aishiteiru…”**. � pedig elmosolyodott. Elmosolyodott �s odal�pett hozz� megfogva a kez�t �s mag�hoz szor�tva, hogy megnyugtassa. Kanon sz�v�r�l akkor egy hatalmas k� esett le. Mag�val r�ntva a depresszi�j�t, a szorong�s�t, a hitetlens�g�t, a f�lelm�t �s boldogan �lelte meg �T.

 

M�sf�l boldog �s felh�tlen �vet voltak egy�tt. Kanon ezalatt sz�rnyalt, olyan volt, mintha egy angyal j�tt volna el hozz� �s vigy�zott volna minden l�p�s�re �s szeretetteljes pillant�sokkal k�s�rte volna minden egyes mozdulat�t. A felh�k f�l�tt �rezte mag�t, semmi nem szeghette kedv�t �s ott volt �, akinek az eg�szet k�sz�nhette. Aki szerette, �s ez neki mindenn�l t�bbet �rt. Hogy nem tasz�totta el, hogy mellette volt akkor is, mikor elviselhetetlen volt, mikor k�ts�gek gy�t�rt�k, mikor kib�rhatatlanul viselkedett. Akkor is, amikor m�r minden rem�nyt feladott volna, � ott volt, hogy b�tor�tsa. H�l�s volt, v�gtelen�l h�l�s �s megtett mindent az�rt, hogy �T boldogg� tegye, hogy ugyanazt tudja viszonozni, amit � ad neki.

 

De egyszer ennek is v�ge kellett, hogy szakadjon. Hogy elm�ljanak a gy�ny�r� �jszak�k �s egy�tt t�lt�tt napok, hogy v�gleg a feled�s �tt�rhetetlen s�t�tj�be vesszenek ezek a csod�latos eml�kek. Egy �tlagos napnak indult AZ is. Pr�ba volt aznap is. Tekintve, hogy mindenki kem�nyen dolgozott, nagyon j�l haladtak, a nap v�g�n mindenki el�gedetten indult el hazafel�.

 

Ahogy Kanon id�ig jutott a gondolataiban f�jdalmasan felny�g�tt �s m�g jobban zokogni kezdett. Nem b�rta elviselni azt a f�jdalmat, amit � okozott neki. Mi�rt, mi�rt kellett, hogy �gy legyen? Mi�rt kellett megtudnia az igazat? Mi�rt nem tudott � hazudni neki? Mi�rt kellett mindennel szembes�lnie? Kital�lhatott volna valamit. B�rmit… M�gsem tette. El�rte ezzel azt, hogy a k�s, amit Kanon sz�v�be sz�rt, h�romszor olyan m�lyen �s f�jdalmasan f�r�dott a basszusgit�ros �rz�seibe. A m�sodik mondata pedig dupl�n megforgatta a v�rz� sebben a k�st. Szab�lyos gyilkoss�g volt ez. Gyilkoss�g ellene. Nem �rtette, mi�rt kezdett egy�ltal�n bele. Tal�n akkor m�g az elej�n, mikor m�g minden menthet� volt, tal�n m�g akkor bele kellett volna halnia a bizonytalans�gba, hogy ne most a csal�d�s gyilkolja meg.

Kanon �sszet�rt. Eml�kezett r�, hogyan n�zett akkor R�. Hogy pr�b�lta m�g p�r m�sodpercig hitegetni mag�t, hogy � csak hazudik. Hogy ilyesmi nem t�rt�nhet meg, ez k�ptelens�g, ilyen nem l�tezhet, ezt nem teheti meg vele. Csak �llt, mint akibe vill�m csapott �s pontosan �gy is �rezte mag�t. T�rdei �sszecsuklottak alatta �s � lerogyott a f�ldre. Nem foglalkozott a l�b�ba nyilall� f�jdalommal, a sz�ve sokkal jobban sajgott. Nem is sajgott, az t�l tompa, �getett, sz�rt, mart, l�ktetett, felszakadt, v�rzett kegyetlen�l. Nem tudta, nem akarta elhinni, hogy mindez lehets�ges. De ahogy az � szemeibe n�zett, tudta, nem hazudik. Hogy minden egyes �tkozott szava igaz, hogy � t�l �szinte ahhoz, hogy egy egyszer� kegyes hazugs�ggal megk�m�lje. NEKI tudatnia kellett vele az igazat. Hogy m�g jobban f�jjon. Hogy m�g jobban �s er�sebben tudja sz�tt�pni a lelk�t ez a k�t mondat. Hogy eml�kezzen r�, hogy soha t�bb� nem lesz m�r boldog, nem lesz �r�me az �letben, hogy mondjon le minden �lm�r�l, mert az �lmok nem v�lnak val�ra.

 

Kanon fej�ben m�g mindig tiszt�n csengtek az � szavai. Amikkel majdnem meg�lte, amikkel kiirtott bel�le minden �rz�st egy j� id�re. Amivel megk�nozta �gy, ahogyan semmilyen fegyverrel nem lehet. K�m�letlen�l �s a szavai k�nz�n jeges �szintes�ggel szak�tott�k sz�t bel�lr�l. Mintha sav-foly� indult volna el benne, �rezte, ahogy a keser�s�g �s f�jdalom sz�tmarja a lelk�t.

 

 

Kanon magatehetetlen�l belem�lyesztette k�rmeit az arc�ba, hogy ut�na v�gigh�zza �ket a b�r�n, pr�b�lva enyh�teni bels� f�jdalm�n. De nem tudott. Ez nem seg�tett. Keservesebben �s er�teljesebben zokogott, mint eddig b�rmikor. Nem b�rta, de nem is akarta abbahagyni. A k�nnyek, amik akkor abban a pillanatban bennrekedtek, most akad�lytalanul folytak v�gig a karmol�sok ment�n, hogy az �ll�r�l s�s-v�res cseppekk�nt hulljanak a f�ldre. Hogyan, hogyan tudta ezt megtenni vele? �s mi�rt? Milyen oka volt r�? Ha volt feles�ge, mi�rt is kezdett egy olyan kapcsolatba, aminek m�r a legelej�n nem volt j�v�je? Mi�rt akarta ennyire megkeser�teni az �let�t? Mi�rt, ha tudta, hogy a v�ge �gyis csak szenved�s lesz? NEKI tal�n nem, de Kanonnak mindenk�ppen. Tal�n nem szerette �T el�gg�? Tal�n nem tett meg mindent? Tal�n t�l naiv volt? Tal�n t�l f�lrevezethet�? Tal�n t�l vak, hogy megl�ssa a jeleket? Tal�n t�l szerelmes, hogy tiszt�n l�sson? Tal�n… Tal�n nem is mag�ban k�ne keresnie a hib�kat. Tal�n nem � a hib�s…

 

Dehogynem, hiszen � volt az, aki belement az eg�szbe. Soha semmilyen �g�retet nem kapott T�LE, mi�rt v�rta, hogy egy�tt marad majd vele? Tal�n csak rem�nykedett benne, hogy � is ugyan�gy �rez, ahogy � �rzett IR�NTA. De t�vednie kellett. �s ez a t�ved�s hatalmas szenved�ssel j�rt. Egy h�tig ki sem mozdult a h�z�b�l. Ez alatt az id� alatt bar�tai nagyon sokszor felh�vt�k, kerest�k, elj�ttek hozz�, d�r�mb�ltek az ajtaj�n, de � csak �lt az �gy�n, s�r�st�l v�r�s �s bedagadt szemekkel �s azon gondolkodott, vajon hol is rontotta el? T�l sokat v�rt? Meglehet… T�l sokat k�rt? Nem kiz�rt… T�l f�l�nk volt? Biztosan…

Ezer meg ezer gondolat jutott esz�be, de mind a saj�t hib�it mutatta meg neki. Hogy haszontalan �s senkinek nincsen sz�ks�ge r�. Hogy nem jelent SENKINEK SEMMIT. Hogy, ha elt�nne ebb�l a vil�gb�l, senkinek sem hi�nyozna, hi�nya nem t�nne fel k�l�n�sebben senkinek sem.

 

Olyan d�nt�st hozott, amit a legjobbnak v�lt. Egyik d�lut�n v�gre fel�llt az �gy�r�l, majd azonnal majdnem �ssze is esett. V�g�l m�gis, nagy er�fesz�t�sek �r�n talpon maradt �s les�t�lt a konyh�ba. Minden erej�re sz�ks�ge volt, ha nem akart leesni a l�pcs�r�l a kimer�lts�gt�l. A konyh�ba �rve kih�zott egy fi�kot �s egy dobozt vett ki onnan. Majd a csaphoz s�t�lt, poharat vett a kez�be �s telet�lt�tte v�zzel. Felpattintotta a doboz tetej�t �s kivett onnan egy mar�k kapszul�t. H�rom m�sodperc volt. Mindet a sz�j�ba tette �s a v�zzel azonnal le is nyelte. Kicsit megsz�d�lt �s elt�ntorgott a nappaliig, ahol azonban m�r �sszecsuklottak a t�rdei �s lerogyott a f�ldre. Szem�b�l patakzottak a k�nnyek, eg�sz test�ben remegett �s teste hideg verejt�kben �szott. N�h�ny pillanat ut�n karjai is felmondt�k a szolg�latot �s kicsuklottak al�la a t�maszai, hogy � a f�ldre zuhanjon. R�ngat�zni kezdett, iszonyatosan f�jt a feje �s k�nnyei f�tyol�n kereszt�l m�g �rz�kelte, hogy minden els�t�t�l k�r�l�tte.

 

Vak�t�an feh�r f�nyt l�tott, mikor kinyitotta a szemeit. Mikor azonban hozz�szokott a term�szetellenes f�nyhez, k�r�ln�zett. Egy k�rh�zban volt. Bar�tai r�t�rt�k az ajt�t �s mikor l�tt�k, hogy Kanon szinte sz�rke arccal fekszik a f�ld�n, a konyh�ban pedig megtal�lt�k az altat�sdobozt, azonnal k�rh�zba vitt�k. Kimost�k a gyomr�t �s nem engedt�k meghalni. Nem engedt�k, hogy elfelejtsen mindent, hogy v�gre megnyugodjon, hogy menek�lj�n. Bej�tt hozz� � is. Az � szeme is v�r�s volt a s�r�st�l. De sz�lni nem sz�lt hozz�. Csak �lt �s b�multa a padl�t. M�rhetetlen b�ntudata volt. Kanon l�tta ezt rajta. Mondani akart valamit, sz�lni HOZZ�, de a szavak m�g miel�tt megform�l�dtak volna, a semmibe vesztek. Sz�tlanul b�multa a plafont �s pr�b�lt nem R� gondolni. Ki akarta z�rni �T az �let�b�l. El akarta �ld�zni, hogy ne kelljen t�bb� szenvednie, hogy ne kelljen t�bb� szeretnie, hogy ne kelljen t�bb� csal�dnia. Meg akart halni, mi�rt nem engedt�k h�t neki?! Mi�rt kell tov�bb folytatnia, mi�rt?! Csak nyugalomra v�gyott, arra, hogy soha t�bb� ne l�ssa �T, ne kelljen tov�bb k�noznia saj�t mag�t. De megmentett�k. Nem, nem mentett�k meg. Al��rt�k, hogy egy lelketlen test legyen, egy zombi, aki soha nem tud m�r �gy �rezni �s szeretni, mint r�gen. K�nnyei �jra felsz�nre t�rtek, de elfordult, arc�t a p�rn�j�ba f�rta, nem engedve, hogy b�rki is l�ssa szenved�s�t. Nem akart gyeng�nek t�nni, pedig az volt. Ennyire sebezhet� tal�n m�g sohasem volt, ennyire v�dtelen. Er�s akart lenni. De minden �jabb pr�b�lkoz�sa ut�n visszahullott, vissza a m�lybe, ahonnan fel akart jutni a f�nyre, hogy �jra norm�lisan tudjon �lni �s l�tezni. Igen, ha m�r nem siker�lt meghalnia, �lni akart, �gy, hogy semmit ne b�njon meg t�bb�, hogy szabad legyen.

 

H�napok teltek el �gy, hogy egy�tt kellett dolgoznia VELE. Akarata ellen�re. Nem akarta l�tni, m�g a tudatt�l is menek�lni akart, hogy tal�lkozzon VELE. �s akkor � bejelentette, hogy kil�p. B�rmennyire is pr�b�lt mindent elfelejteni, a kijelent�s sz�ven sz�rta. Az utols� k�z�s koncert 2007. �prilis 30-a volt. Soha olyan sz�vszaggat� koncertet nem csin�lt m�g v�gig. Akkor minden r�gi �rz�se a felsz�nre t�rt, maga al� temetve �t mag�t, feledtetve vele, hogy mennyit szenvedett �s beleadott amennyit csak tudott, pr�b�lva kihozni mag�b�l a legjobbat, hogy olyan felejthetetlen legyen az az este, mint semelyik m�sik. Siker�lt. Egy �letre sz�l� �lm�nyt hozott az a koncert �s tudta, ha m�g sok�ig fog �lni, h�sz �v ut�n is �gy fog eml�kezni r�, mint �lete egyszerre legf�jdalmasabb �s legfantasztikusabb koncertj�re.

 

�s azut�n valamif�le lez�rts�got �rzett, egy falat a m�lt �s a jelen k�z�tt, ami elv�lasztja mostani �let�t az akkorit�l, amikor VELE volt. Egy megnyugv�s vett er�t rajta. Er�sebb lett, hat�rozottabb, �r�me is kezdett fokr�l fokra visszat�rni, amit t�rsai kit�r� �r�mmel fogadtak.

�s akkor meg�rkezett a k�t �j tag. Yuuki �s Takuya. Kanon nem akarta elhinni, hogy minden megism�tl�dhet. Takuya ahogy megjelent, valamif�le melegs�get, egy kis l�ngot gy�jtott benne, �rny�kba vonva az � eml�k�t. Seg�tve Kanonnak, hogy elfelejtse, amire m�r olyan nagyon r�gen v�gyott. Takuya rem�nyt adott neki, hogy t�l�lje a mindennapokat, m�g ha � maga nem is tudott r�la. Kanon v�gtelen�l h�l�s volt ez�rt a f�rfinak, akinek nagy val�sz�n�s�ggel fogalma sem volt, mennyit jelent a basszusgit�rosnak. Hogy sz�m�ra sokkal t�bb, mint egy bandatag, t�rs vagy bar�t. Egy f�nysug�r volt, egy t�nd�kl� foszl�ny a m�ly �s v�gtelennek t�n� s�t�ts�g ut�n.

 

„Tal�n soha nem is fogja megtudni…”

 

Mikor kider�lt, hogy Takuya �s Miku egy�tt vannak, Kanon �gy �rezte, el�rult�k. Kegyetlen�l h�tba d�ft�k a saj�t bar�tai. Gy�l�let izzott fel benne �s f�lt�kenys�g. „Mi�rt pont Miku? Mi�rt jobb �, mint �n? Mi�rt nem �lhetek norm�lisan? Mi�rt kell �jra �s �jra csal�dnom? Mi�rt?”

 

Megt�r�lte az arc�t, de semmi haszna nem volt. Szemei m�r �gy is v�r�sek voltak �s be voltak dagadva, a karmol�s�nak nyomair�l nem is besz�lve. Nem tudta, mit k�ne most tennie. Val�sz�n�leg semmit. Semmit nem fog tenni, mi�rt is k�ne b�rmit csin�lnia? Ha �szinte akart lenni, igaz�b�l �r�lt annak, hogy Miku annyi sok keserves �v ut�n tal�lt mag�nak valakit, aki ugyanolyan h�vvel �s l�nggal szereti, mint � a m�sikat, de mi�rt kell ennek �pp Takuyanak lennie? Kezdte v�gleg feladni, hogy valaha is t�l tud majd l�pni s�relmein. Sz�ve sosem fog begy�gyulni. Mikor megk�s�rti majd a k�tsz�n�, minden sz�ppel kecsegtet� Rem�ny, ut�na ugyanolyan hirtelen r�ntja vissza a f�lelm�nek d�mona a szakad�kba, ahonnan sok k�nl�d�s �r�n felk�zd�tte mag�t annak perem�re, hogy r�d�bbenjen a f�jdalmas igazs�gra, hogy neki �r�k csal�d�s �s soha el nem �rhet� boldogs�g jutott sors�ul.

 

Id�k�zben s�t�tedni kezdett, �s ahogy Kanon feln�zett az �gre, l�tta a lenyugv� Napot. Ahogy a hatalmas csillag m�g utolj�ra megcsillantja v�rv�r�s sugarait, utolj�ra �s f�nyesebben, mint addig b�rmikor megvil�g�tja �t, hogy ut�na elt�nj�n a horizont m�g�tt, s�t�ts�get hagyva maga ut�n, olyan �thatolhatatlan s�t�ts�get, mint amilyen Kanon lelk�t uralta.

Felt�p�szkodott �s elindult a lak�sa fel�, ami nem messze volt innen. Tudta, hogy sietnie kell, ha nem akar t�l k�s�n �rkezni, mikor m�r el�g sok gyan�s alak rohang�l az utc�n, keresve olyan kiszolg�ltatott embereket, mint amilyennek most � �rezte mag�t.

 

Lehajtott fejjel ballagott �s pr�b�lt megnyugodni. Nem nagyon ment neki egyel�re. Kavargott a feje az eml�kekt�l �s az �jabb �lm�nyekt�l, f�jt az arca, de legf�k�ppen a sz�ve. M�r csak p�r l�p�s volt a bej�rati ajtaj�ig, amikor feln�zett. Sz�ve egy �temet kihagyott �s leveg�t venni is elfelejtett. A s�t�tbe burkol�zva egy nem t�l magas �rny �llt, fekete v�szonkab�tban �s fekete farmerben. �s �t n�zte. Kanon nyelt egyet. L�tta, ahogy a f�rfi megmozdul �s a mozg�s�rz�kel� l�mpa f�nybe bor�tja eddig elrejtett alakj�t. Vil�gosbarna haj, kiss� s�padt b�r. �s a m�lybarna szemek, melyekben m�r csak elveszni lehet. A f�rfi elmosolyodott, majd tett egy l�p�st Kanon fel�.

 

- Konban ha***, Kanon kun…

 

„Shou?”

 

---

Csak a biztons�g kedv��rt... 

 

*Hal�listen

**Szeretlek